Kert Otthon

Fűszernövények nevelése cserépben

A tapasztalatok szerint a cserépben vásárolt fűszernövények már pár hét után elrohadnak, vagy elszáradnak. A hiba oka, egyrészt, hogy már az üzletben sem megfelelő módon tárolták, illetve nem megfelelő körülmények között gondozzuk, a másik pedig eleve a termesztésnek céljával magyarázható. Összegyűjtöttünk pár tippet, amelyek segítenek az élettartamuk meghosszabbításában.

A nagyobb élelmiszer üzletek polcain nagyon jól mutatnak a különböző cserepes fűszernövények. Az üde zöld levelükkel vásárlásra csábítanak, azonban a tapasztalatok szerint ezek a növények pár hét után tönkre mennek a gondos öntözés ellenére. A hibákat valószínűleg a gondozási hibák okozzák, eleve szűk helyen, tápanyagban szegény földben kerülnek kiállításra.

A fűszernövények nevelése  a lakásban

A fűszernövények jelentős része üvegházakban, optimális feltételek mellett növekednek. Az intenzív termesztés célja, a mielőbbi fogyasztás, és nem a hosszú távú kertészkedés. Azonban meghosszabbíthatjuk az élettartamukat, ha a különböző növények számára megfelelő feltételeket – például földet, öntözést és a hőmérsékletet biztosítunk.

Átültetés

Jelentősen megnöveli a fűszernövények élettartamát, ha a vásárlást követően kisebb egységekre bontva szétültetjük. Egy bolti cserepes növényből nagyjából 3-4 új fűszernövényt kapunk. Arra figyeljünk, hogy kifejezetten fűszernövények számára összeállított -tőzegmentes földre van szükségük. A cserép mérete pedig minimum két számmal nagyobb legyen. A szétültetéssel a sűrű bokros növényünk megfelelő tápanyag mennyiséghez, fényhez és a fejlődéshez szükséges helyhez jut.

Megfelelő hely

Ha már a növekedéshez rendelkezésre áll a megfelelő cserép, akkor már csak az ideális helyet kell megtalálnunk. Olyan helyet keressünk, ahol meleg van, és elegendő természetes fényhez jutnak. Sokan követik el azt a hibát, hogy a bolti cserepes növényt olyan ablakba állítja, ahol közvetlenül éri a direkt napfény. Ez a legtöbb fűszernövény számára végzetes, de jó megoldás az árnyékolás.  A bazsalikom, a zsálya, a tárkony, az oregánó és a rozmaring számára a déli tájolású ablak ajánlott, a menta az árnyékosabb helyet kedveli, míg a kakukkfű, a petrezselyem számára a keleti tájolású ablakpárkány ajánlott.

Öntözés

A következő tipikus hibaforrás az öntözéssel hozható kapcsolatba: sokan hajlamosak a túllocsolásra. A túl sok nedvesség miatt beindul a penészedés és a rothadás, amely a növény végét jelenti. Ha kevés vízzel, és ritkán öntözünk, akkor gyorsan elszáradhat. Legjobb, ha kifejlesztünk egy öntözési rendet, amely a növény életfeltételeit is javítja, és számunkra is leegyszerűsíti a növénnyel kapcsolatos teendőek.

Fűszernövény termesztés magvetéssel

A fűszernövények egyszerűen termeszthetők magvetéssel, hasonlóan a zöldségekhez. Nem bonyolult, és eszközigénye sincs- pár joghurtos pohár, vagy tojástartó is megfelel. A használati utasítás alapján vessünk el pár magot, és a vetés után pár hónappal, valószínűleg friss fűszernövényt fogyaszthatunk.

A rovat további cikkei